Bástyakör_logo_kerek

Szövetség az Első Kerületért Egyesület

A Bástyakör Egyesület tagjai igazi lokálpatrióták, akik ezer szállal, érzéssel, kötődnek az I. kerülethez, és ennek a sokoldalú, mindannyiunk érdekét szolgáló együttműködésnek a létrejöttét kívánják elősegíteni.

Küldetésünk a kerület fejlődésének támogatása, civil, lokálpatrióta és természetbarát célok megfogalmazása, a kerület hagyományainak őrzése és olyan új hagyományok teremtése, melyek elősegítik a kerületi közélet élénkítését. 

KERÜLETÜNK

Az első kerület, annak ellenére, hogy a főváros egyik legkisebb kerülete, jelentőségét tekintve jóval túlmutat a méretein.
Kerületünk négy fontos funkciót lát el nap mint nap, amik optimális esetben összhangban tudnak működni:
Halaszbastya

Otthon

Egyrészt és legelső sorban a Várkerület az itt élő emberek otthona, és a Bástyakör azt vallja, hogy kerületünk jövőjét is elsősorban az itt élők jelentik. Ezért legfontosabb feladat az ő életminőségüknek a védelme/javítása, amit úgy érhetünk el, ha a kerület jó közlekedéssel, kiterjedt szociális ellátórendszerrel, elegendő zöld- és közösségi felülettel, magas színvonalú lakossági szolgáltatásokkal rendelkezik, családbarát és mindenki számára egyaránt szerethető.

Turisztikai célpont

Másrészt a Várkerület hazánk egyik legfrekventáltabb turisztikai övezete, és az ország legismertebb látványossága a Parlament mellett, ami tömegeket vonz az év minden szakában. Ezért meg kell találni azt az egészséges egyensúlyi állapotot, ami úgy teszi lehetővé a növekvő turisztikai igények kielégítését, hogy az a lehető legkevésbé zavarja az itt élők nyugalmát és mindennapjaik működését.

Történelmi városrész

Harmadrészt sosem szabad elfelejteni, hogy a Budai vár területe, a Víziváros, a Naphegy és a Gellérthegy is fontos helyszínei a magyar történelemnek. A kerületben található történelmi emlékhelyek és műemlékek szerves részét képezik hazánk kulturális hagyatékának, ezért védelmük és továbbörökítésük kiemelt feladat.

Közintézmények

Negyedrészt pedig a Várnegyed egyre nagyobb mértékben ad otthont újra a központi államigazgatás fontos területeinek. A kormányzati negyed kiépítéséhez kapcsolódó állami beruházásokat, illetve a Vár területén működő hivatalok kapcsán felmerülő feladatokat (pl. közösségi közlekedés, parkolás) a kormánnyal folyamatosan egyeztetve, a helyi lakosság érdekeit szem előtt tartva szükséges megoldani.

Első kerületiek az Első kerületért

FELADATUNK

Az első kerület jövőjének szempontjából a legfontosabb, hogy megtaláljuk ezeknek a funkcióknak a szinergiáját, hogy a kerületben ne győztesek és vesztesek legyenek, hanem mindenki nyerjen az együttműködésből. Ez csak úgy valósítható meg, ha minden érintett feleket (kerületi lakosok érdekképviselői, önkormányzat, főváros, kormány, várkapitányság, kivitelezők, turisztikában érdekelt vállalkozók) bevonjuk a kerület fejlesztéséről zajló egyeztetésekbe. Ehhez a párbeszédhez elengedhetetlen a lakosság, illetve a Bástyakörhöz hasonló kerületi civil szférát képviselő szervezetek aktív közreműködése.

Ebbe a munkába igyekszünk aktívan bevonni minél több aktív kerületi lakost, akik munkájukkal, véleményükkel, javaslataikkal segítik egyesületünket. Érdekeik képviseletét nyitottságunkkal kívánjuk segíteni, és minden féllel le szeretnénk ülni, mert meggyőződésünk szerint ez segíti a helyi ügyek előremozdítását, nem az elzárkózás és a kommunikációs hadviselés.

Meghívó az első Bástya Estre

A Bástyakör Egyesület szeretettel meghívja Önt 

Budavári nemzedékek:

Történelmi szerepe mellett hogyan lett és maradt sokak otthona a Budai Vár?

témájú Bástya Est rendezvényére

Időpont: 2025. október 15. (szerda) 18:30 

Helyszín: Borsos Miklós emléklakás, Úri utca 6.

A Bástyakör egyesületet azzal a szándékkal alapították első kerületi lokálpatrióták, hogy a Várkerület történelmi, kulturális, turisztikai és közéleti értékeit az itt élő polgárok mindennapi érdekeinek figyelembevételével ápolják, otthonként őrizve a kerületet a jövő generációi számára.

A most útjára indított Bástya Estek rendezvénysorozat ahhoz igyekszik fórumot biztosítani, hogy közösen gondolkodhassunk, beszélgethessünk a Vár és környéke gazdagságáról, múltjáról és jövőjéről, a jelen szépségeiről és feladatairól.

Az első Bástya Esten történeti nézőpontból tekintjük át, hogy kiemelkedő történelmi szerepe és funkciói mellett hogyan lett és maradt otthona Buda Vára az itt élő nemzedékeknek. Kik és hogyan éltek itt, hogyan jelent meg életükben a Vár történelmi-kulturális-turisztikai gazdagsága, és mit tanulhatunk tapasztalataikból?

Előadó: Hatos Pál történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének vezetője

Az előadás után felkért hozzászólók gondolataival és a közönség észrevételeivel folytatódik az este.

Az est házigazdája: Török Bernát, a Bástyakör elnöke.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Várjuk jelentkezését az est@bastyakor.hu email címen 2025. október 10-ig.